Umelec
 
								Anna Bugár
Színésznő.
A pozsonyi Duna Utcai Gimnáziumban tanult. Érettségi után a Bánfalvy Stúdió tanulója lett, majd azóta is a társulat tagja. 2016-ban szerepet kapott a Jóban rosszban című napi sorozatban. 2019-ben a FEM3 csatornán műsorvezetőként is bemutatkozott.
Színházi szerepeiből:
2017 A miniszter félrelép - színész…			
Aktuálne programy
Nenašiel sa žiaden aktuálny program.
Színésznő.
A pozsonyi Duna Utcai Gimnáziumban tanult. Érettségi után a Bánfalvy Stúdió tanulója lett, majd azóta is a társulat tagja. 2016-ban szerepet kapott a Jóban rosszban című napi sorozatban. 2019-ben a FEM3 csatornán műsorvezetőként is bemutatkozott.
Színházi szerepeiből:
2017 A miniszter félrelép - színész (Bemutató 2017. szeptember 15.)
2016 Elvis, oltár, Miami - színész
2015 Grease - színész
2014 Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett - színész
2013 A kaktusz virága - színész
2012 Abigél - színész
2012 Lüszisztraté - színész (Bemutató 2012. február 19.)
2011 "Előbb a has jön, aztán a morál" - színész (Bemutató 2011. május 27.)
2010 Figaro házassága - színész
2008 Vidám Kísértet - színész
Páratlan Páros - szereplő
Nicsak, ki lakik itt? - színész 
Filmes és televíziós szerep:
Jóban rosszban (2016-) – Barta Enikő
 
										40. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL - ABIGÉL
Hírös Agóra- Zsuzsanna
 
										A kaktusz virága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Antonia
 
										A kaktusz virága
Gárdonyi Géza Színház- Antonia
 
										A Miniszter félrelép
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Jane Worthington
 
										A miniszter félrelép
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy)
 
										A miniszter félrelép
Broadway Ticket Hungary Kft..- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy
 
										A miniszter félrelép
Móricz Zsigmond Színház- Jane Worthington
 
										A MINISZTER FÉLRELÉP
Belvárosi Színház- Pamela (finom, vonzó, ötvenéves hölgy)
 
										A miniszter félrelép
Szarvasi Vízi Színház- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy)
 
										A miniszter félrelép
Gárdonyi Géza Színház- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy
 
										A miniszter félrelép - vigjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy)
 
										A miniszter félrelép – vígjáték
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Jane Worthington
 
										Abigél
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Vitay Georgina
 
										Arisztophanész:Lüszisztraté /A Bánfalvy Ági International Studio bemutatója
Általános- Mürrhiné (az Illatozó)
 
										Barilett-Grédy: A kaktusz virága
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Herec/čka
 
										Barillet -Grédy: A kaktusz virága
Szegedi Nemzeti Színház- Antonia
Barillet-Grady: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány- Antonia
Barillet-Grédy: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány- Antonia
 
										Barillet-Grédy: A kaktusz virága
Színészképző Stúdió Alapítvány- Antonia
 
										Beaumarchais: Figaro házassága
Színészképző Stúdió Alapítvány- SUSANA, komorna, Figaro jegyese
 
										Beaumarchais: Figaró házassága
Színészképző Stúdió Alapítvány- SUSANA, komorna, Figaro jegyese
 
										Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története
Szegedi Nemzeti Színház- SUSANA, komorna, Figaro jegyese
 
										Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sylvie
 
										Elvis, oltár, Miami
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Muriel, Barney új barátnője
 
										ELVIS, OLTÁR, MIAMI
Csili Művelődési Központ- Herec/čka
 
										Elvis, oltár, Miami
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Muriel, Barney új kiszemeltje
 
										Elvis, oltár, Miami
Váci Mihály Kulturális Központ- Herec/čka
Elvis, oltár, Miami, avagy félmillió dollár gazdát keres
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Alice Martin, Tom menyasszonya
 
										ELVIS, OLTÁR, MIAMI, avagy félmillió dollár gazdát keres
Belvárosi Színház- Herec/čka
 
										ELVIS, OLTÁR, MIAMI, avagy félmillió forint gazdát keres
Gárdonyi Géza Színház- Alice Martin, Tom menyasszonya
 
										ELVIS,OLTÁR,MIAMI
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület- Muriel, Barney új barátnője
 
										Estére szabad a kecó avagy londoni szextett
Belvárosi Színház- Sylvie
 
										Felnőtt Színház - A miniszter félrelép
Csili Művelődési Központ- Jane Worthington
 
										FIGARO HÁZASSÁGA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Herec/čka
 
										FIGARÓ HÁZASSÁGA
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Suzanne, komorna, Figaro jegyese
 
										Figaro házassága
Gárdonyi Géza Színház- SUZANNE, komorna, Figaro jegyese
 
										Figaró házassága
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- SUASANA, komorna, Figaro jegyese
 
										Figaro házassága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Susana, komorna, Figaro jegyese
 
										Grease
Magyar Színház- Patty Simcox
 
										Grease - musical
Moravetz Produkció- Patty Simcox
 
										Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Patty Simcox
 
										MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Sylvie
 
										Ma estére szabad a kecó
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület- Sylvie
 
										Ma estére szabad a kecó
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Alistair Spenlow
 
										Ma estére szabad a kecó
Sacravia Színház- Sylvie
 
										Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett
Moravetz Produkció- Sylvie
 
										MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Sylvie
 
										Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sally Chessington
 
										Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!
Színészképző Stúdió Alapítvány- Sally Chessington (jó szándékában mindenkit az őrületbe kergető szociális munkás)
 
										MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása
Általános 2- Sally Chessington
 
										Miles Tredinnick: Elvis, Oltár, Miami
Színészképző Stúdió Alapítvány- Alice Martin, Tom menyasszonya
 
Színészképző Stúdió Alapítvány- Herec/čka
 
										Miles Tredinnick: Elvis, Oltár, Miami
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Alice Martin, Tom menyasszonya; Muriel, Barney új barátnője
 
										Miles Tredinnick: Elvis, Oltár, Miami
Színészképző Stúdió Alapítvány- Alice Martin, Tom menyasszonya
 
										Nicsak, ki lakik itt
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Sally Chessington
 
										Nicsak, ki lakik itt?
Gárdonyi Géza Színház- Sally Chessington
 
										Nicsak, ki lakik itt?
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Herec/čka
 
										Páratlan Páros
Szentesi Művelődési Központ- Marry Smith
 
										Páratlan páros
Goldmark Károly Művelődési Központ- Marry Smith
 
										Páratlan páros
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Mary Smith
 
										Páratlan páros
Békéscsabai Jókai Színház- Marry Smith
 
										Páratlan Páros - Szabadtéri Színházi Hétvége
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Marry Smith
 
										PÁRATLAN PÁROS - vígjáték két felvonásban
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Herec/čka
 
										Ray Coonay: A miniszter félrelép
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Jane Worthington
 
										Ray Cooney: A miniszter félrelép
Színészképző Stúdió Alapítvány- Jane Worthington
 
Színészképző Stúdió Alapítvány- Pamela (finom, vonzó, ötvenéves hölgy)
 
										Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Pamela
 
Veres 1 Színház- Jane Worthington
 
										Ray Cooney: A miniszter félrelép
Színészképző Stúdió Alapítvány- Jane Worthington
 
										Ray Cooney: A miniszter félrelép
Színészképző Stúdió Alapítvány- Pamela (finom, vonzó, ötvenéves hölgy)
 
										Ray Cooney: A miniszter félrelép
Színészképző Stúdió Alapítvány- Jane Worthington (vonzó, de szeleburdi ifjú hölgy
 
										Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Mary Smith
 
										Ray Cooney: Páratlan páros
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Mary Smith
 
										Ray Cooney: Páratlan páros
Móricz Zsigmond Színház- Mary Smith
 
										Ray Cooney: Páratlan Páros I.

										Szabadtéri Nyár 2016 Grease
Móricz Zsigmond Színház- Patty Simcox
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Zsuzsanna
 
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Zsuzsanna
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Zsuzsanna
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Zsuzsanna
 
										Szabó Magda: Abigél
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél
Szegedi Nemzeti Színház- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél - Adventi előadás
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Herec/čka
 
										Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Szabó Magda: Abigél_
Színészképző Stúdió Alapítvány- Vitay Georgina
 
										Vidám kísértet
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Elvira
 
										VIDÁM KÍSÉRTET
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Elvira
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.