Umelec
Szilveszter Szabó P.
Színművész.
Gyermekkora meghatározó nyarait nővérével közösen Szamosszegen töltötték lelkész nagyapjuknál. Az építész édesanyától örökölt kézügyességük jóvoltából rajzolással, és a templomkertben való játékkal múlatták az időt. Zenei általános iskolába járt. Mivel itt két Szabó Péter volt, ezért a második nevét kezdte el használni. Később az Esze Tamás Gimnázium…
Aktuálne programy
Színművész.
Gyermekkora meghatározó nyarait nővérével közösen Szamosszegen töltötték lelkész nagyapjuknál. Az építész édesanyától örökölt kézügyességük jóvoltából rajzolással, és a templomkertben való játékkal múlatták az időt. Zenei általános iskolába járt. Mivel itt két Szabó Péter volt, ezért a második nevét kezdte el használni. Később az Esze Tamás Gimnázium emelt angol tagozatán folytatta tanulmányait. Fogorvos édesapja tanácsára biológia tagozatra is járt.
A fogtechnikusi iskolától Gór Nagy Mária Színitanodája térítette el. Dédapjának Erdélyben volt színháza, a Sarkadi Kabaré, amely Sepsiszentgyörgy környékén működött, és az államosítás áldozatául esett, nagymamája pedig Sarkadi Imre drámaíró unokatestvére, így a színház szeretete már a vérében volt. A felvételi kicsit furán sikerült, Gór Nagy Mária először nagyon haragudott rá, a precízen kidolgozott életrajzát ugyanis egy boríték hátoldalára írva adta be. A Színitanoda elvégzése után játszott rövid ideig az Arany János Színházban és az Új Színházban is. 1995-ben csatlakozott a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, majd 1996-ban az Operett Színházhoz.
1996-ban a Budapesti Operettszínház tagja lett. Élete egyik nagy lehetőségeként tartja számon, amikor huszonévesen megkapta a Halál szerepét az Elisabethben, amitől 1997-ben búcsúzott el, mikor felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Ez alatt a négy év alatt megismerte az ott tanító „nagy öregeket”, hajnalig a színpadon próbált, díszletet „farigcsált”. Kacérkodott a rendezéssel is, de a 3. évben „közös megegyezéssel” elváltak útjai Babarczy Lászlótól. Ezután ismét az Operett Színházhoz került. Jelentős szerepeket kapott, a folyton kérdező, a világgal és önmagával viaskodó intrikusként. Bernardót a West Side Storyban, Colloredót a Mozartban, Tybaltot a Rómeó és Júliában. Azért a sokoldalúságát is megcsillogtathatta. Alakította a Kabaréban a konferansziét, A Szépség és a Szörnyeteg elvarázsolt hercegét, a Rudolf rezonőr bábjátékosát, a Menyasszonytánc Jonel őrmesterét, a Párizsi életben a hírhedt párizsi aranyifjú Bobinet-t, A víg özvegyben Nyegust. 2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga közönségdíjat kapott, a szakma elismeréseként pedig 2008. március 15-én Jászai Mari-díjjal tüntették ki kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért. 2003-ban és 2009-ben az Év Musical Színésze. 2011. december 16-án vehette át Artisjus-díját, az Artisjus Zenei Alapítványtól a kortárs magyar zenei művek bel‑ és külföldi terjesztéséért, megismertetéséért. 2012-ben Arany Kotta Díjban részesült a Miss Saigon és A Nyomorultak című musicalekben nyújtott alakításáért. 2014-ben Arany Kotta Díjat kapott, mint Legjobb színész az Elfújta a szélben nyújtott alakításáért. 2014-ben pedig az Operettszínház évad férfi főszereplőjének járó Csillag-díját vehette át az Elfújta a szél Rhett Butler szerepért. 2014-ben a Karinthy Színház évad színészének járó díját adták át neki Az Ördög Jánosáért.
2023-ban pályázott a színház igazgatói posztjára.
Díjak, elismerések:
Az év musical színésze (2003, 2009)
Súgó Csiga-díj (2004, 2006)
Jászai Mari-díj (2008)
Artisjus-díj (2011)
Arany Kotta díj – Legjobb színész (2012, 2014, 2017)
Karinthy Színház – Az évad színésze (2014)
Csillag-díj (2014)
Szerepeiből:
Grease; Puskás a musical - Vörös elvtárs; Hair; Elisabeth – A Halál; Van, aki forrón szereti – Spats; Egy csók, és más semmi
Anna Karenina; A három testőr – Rochefort; Légy jó mindhalálig – Sarkadi tanár úr; West Side Story – Bernardo
Háztűznéző; Jézus Krisztus szupersztár – Heródes király; Chicago; La Mancha lovagja – Dr. Carrasco
Funny Girl – Nick Arnstein; A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak – Angelo; Gólem – Simeon; Kabaré – Konferanszié
Mozart – Colloredo; Sweet Charity – Vittorio Vidal De Palma; Rómeó és Júlia – Tybalt; A balkon – Arthur/Hóhér
A Szépség és a Szörnyeteg – A Szörnyeteg; Menyasszonytánc – Jonel; Rudolf – Pfeiffer; Párizsi élet – Bobinet
A víg özvegy – Nyegus; Oltári srácok – Isten; Szentivánéji álom – Oberon; West Side Story – Narrátor
Tavaszébredés – Nyugati Teátrum – Minden felnőtt férfi; Koldusopera – Tigris Brown; Abigél – Kőnig tanár úr
Rebecca, a Manderley-ház asszonya – Lord Maximilian (Maxim) de Winter; Márió és a Varázsló – Cipolla
Miss Saigon – Professzor; A kaukázusi krétakör – Arkadij Cseidze, az Énekes; A nyomorultak – Javert
Bohém Casting – Erdő Ákos; Jövőre, Veled, Itt! – George; Ghost – Metrószellem; A kaméliás hölgy – St.Gaudins
Elfújta a szél – Rhett Butler; Az ördög – János; Isten pénze – Marley; Özvegyek – Pincér; István,a király – Sur
Csínom Palkó – Béri Balogh Ádám / Feri; Lady Budapest – Veres Pál; Édeskettes hármasban – Vernon
A bolond lány – Savigné vizsgálóbíró; Virágot Algernonnak – Dr. Strauss; Marie Antoinette – Orleans hercege
A Notre Dame-i toronyőr – Claude Frollo; Semmelweis – Semmelweis Ignác; Apáca show – Curtis Jackson
Carousel/Liliom – Jigger Craigin; A Pendragon legenda - Lord Owen Pendragon; Puskás a musical - Vörös elvtárs
"Sztárok a gyerekekért"
RaM Colosseum- Herec/čka
„Életem versei” Udvaros Dorottya, Szávai Viktória, Nagy Ervin, Szabó P. Szilveszter
Hankó István Művészeti Központ- Jászai Mari díjas színművész
20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Nikola Tesla
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Csak egy kis terápia - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Maffiavezér, Matteo Rocco
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ackroyd gyilkosság - krimi
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Dr. James Sheppard
22/23 Az ördög
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Iné
23/24 Az ördög tp.
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Iné
A baba
Madách Imre Nonprofit Kft.- Réžia
A baba
Karinthy Színház- Réžia
A bolond lány
Karinthy Színház- Camille Sévigne – vizsgálóbíró
A kaukázási krétakör
Budapesti Operettszínház- Énekes
A Notre Dame-i Toronyőr
Szegedi Szabadtéri Játékok- Frollo
A Pendragon - legenda
Budapesti Operettszínház- Lord Owen
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- A Szörnyeteg
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- A Szörnyeteg
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Nyegus, írnok
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Kőnig tanár úr
Abigél
Budapesti Operettszínház- Kőnig tanár úr
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Kőnig tanár úr
Apáca Show
Budapesti Operettszínház.- CURTIS JACKSON, gengszterfőnök
Apostol musical
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Misi, 50 körüli üzletember
APOSTOL MUSICAL avagy Nem tudok élni nélküled
RaM-ArT Színház- Misi, 50 körüli üzletember
Az Ackroyd-gyilkosság
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Dr. James Sheppard
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- magister Konrád
Az ördög
Szarvasi Vízi Színház- János
Az ördög
Karinthy Színház- János
Az ördög
Karinthy Színház- Balikó Tamás rendezése nyomán rendezte
Az Ördög - PB
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- János
AZ ÖRDÖG - Zenthe Ferenc Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- János
Az ördög szólóelőadás
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Iné
Best of Musical:Dolhai Attila, Janza Kata Vágó Bernadett, Szabó P. Szilveszter zenekaros nagykoncert
Általános- Herec/čka
BEST OF REBECCA
Általános- Iné
Bohém Casting
Thália Színház- Ákos, producer
Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
Általános 2- Erdő Ákos
CSAK EGY KIS TERÁPIA
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Maffiavezér, Matteo Rocco
Csak egy kis terápia
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Iné
CSak egy kis terápia - Szeged (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Faragó András, Mihályfi Balázs, Sz
Art Színtér- Maffiavezér, Matteo Rocco
Csak egy kis terápia (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Mihályfi Balázs, Faragó András, Szendy Szil
Art Színtér- Matteo Rocco
Csak egy kis terápia-vígjáték
Váci Mihály Kulturális Központ- Herec/čka
ÉDESKETTES HÁRMASBAN
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Édeskettes hármasban
6szín- Réžia
Édeskettes hármasban Szilveszter
6szín- Réžia
EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…kicsit másképp…
Általános- Réžia
Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- A Halá
Elisabeth
Budapesti Operettszínház- A Halál
ELISABETH 2025
KaposMusical Team- Halál
Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF
Müpa- Béri Balogh Ádám / Feri
FRIDA - musical két részben - A Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat előadása
Kölcsey Központ- Diego
Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat
Kultúrbrigád- Diego
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Rhett Butler
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló
Pécsi Nemzeti Színház- Cipolla
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló
Budapesti Operettszínház- Cipolla
Huszka Jubileumi Gála
Budapesti Operettszínház- Herec/čka
Ilyen szerelem illik krónikába / Janza Kata & Szabó P. Szilveszter előadása
Általános- Iné
István, a király
Budapesti Operettszínház- Sur
Jótékonysági musical és operett gála
MOMkult- Herec/čka
Jövőre, Veled, Itt !
Csiky Gergely Színház- George
Jövőre, Veled, itt!
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Herec/čka
Jövőre, Veled, Itt!
Budapesti Operettszínház- George
JÖVŐRE, VELED, ITT! musical
Általános- Herec/čka
Karácsonyra várva
Általános- Fellépő
Kékszakállú
Karinthy Színház- Kékszakállú
Kékszakállú - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház- Kékszakállú
Koldusopera
Thália Színház- Tigris Brown
Koldusopera-musical
Budapesti Operettszínház- Tigris Brown
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház- Veres Pál
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- A Halál, Elisabeth szerelmese
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Maxim de Winter
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical
Kálmán Imre Művelődési Központ- Davidovics rabbi
LÉVI STORY - A Farmerkirály - klezmer musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Davidovics rabbi
Lévi Story! - A farmerkirály
Városmajori Szabadtéri Színpad- Davidovics
LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY
RaM-ArT Színház- Davidovics
Lévi Story! – A Farmerkirály
Broadway Ticket Hungary Kft..- Davidovics
LéviStory
Veszprémi Petőfi Színház- Davidovics rabbi
Maga lesz a férjem
Karinthy Színház- Réžia
Maga lesz a férjem
Szarvasi Vízi Színház- Réžia
Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház- Réžia
Marcel Achard: A bolond lány
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Camille Sevigne vizsgálóbíró
Marcel Achard: A bolond lány
Veres 1 Színház- Camille Sévigne (vizsgálóbíró)
Marcel Achard: a Bolond Lány
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Camille Sévigne – a vizsgálóbíró
Marcel Achard: A bolond lány
Veres 1 Színház- Camille Sévigne (vizsgálóbíró)
Mario és a varázsló - Gershwin-est
Budapesti Operettszínház- Cipolla
MÁZS 50
KaposMusical Team- Herec/čka
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Jonel
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Jonel
Miro Gavran - A baba
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Réžia
Miro Gavran: A baba
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Miro Gavran: A BABA
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Réžia
Miro Gavran: A BABA - zenés vígjáték 2 felvonásban - BAKtors Produkció előadása
Általános 2- Játssza
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Professzor
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Professzor
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház.- Herec/čka
Molnár Ferenc: Az ördög
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- János
Molnár Ferenc: Az ördög
Mátra Művelődési Központ- János
Molnár Ferenc: Az ördög
Gyulai Várszínház- János
Mozart!
Budapesti Operettszínház- Colloredo
Mr & Mrs (Janza Kata, Szabó P. Szilveszter)
Art Színtér- MR.
Musical Gála
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Jászai Mari-díjas színész, énekes
Musical Gálakoncert
Kapos Musical Kft.- Herec/čka
Musical Operett és más...
Általános- Herec/čka
Musical, Veled, Itt!
Kapos Musical Kft.- Herec/čka
Musical, Veled, Itt
Kapos Musical Kft.- Herec/čka
Musical, Veled, Itt!
KaposMusical Team- Herec/čka
Nikola Tesla - Végtelen energia - premier
RaM Colosseum- Nikola Tesla
Noël Coward: AKT HEGEDŰVEL
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Sebastian Lacreolle
Nőnapi musical és operett gála
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Iné
PénteK13 – Serbán Attila: Silent Night – Karácsonyi koncert
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Herec/čka
PETER QUILTER - MR. & MRS.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Herec/čka
Peter Quilter: Mr és Mrs (vígjáték)
Art Színtér- MR.
Peter Quilter: Mr és Mrs (vígjáték)
Art Színtér- MR
Peter Quilter: Mr. és Mrs.
Hankó István Művészeti Központ- Mr.
Peter Quilter: MR. ÉS MRS.
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Herec/čka
Peter Quilter: Mr. és Mrs. (vígjáték)
Art Színtér- Mr.
Puskás x Kőszívű - musicalkoncert és kulisszatitkok
Móricz Zsigmond Színház- Herec/čka
Puskás X Kőszívű musicalkoncert
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Herec/čka
Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Herec/čka
RANDOM Musical Est 3.
Általános- Fellépő művész
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Maxim de Winter
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Maxim de Winter
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Maxim de Winter
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Tybalt
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház- Tybalt
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Tybalt
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Tybalt
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Tybalt
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Tybalt
Rudolf
Budapesti Operettszínház- Pfeiffer, bábjátékos
Sisi karácsonya
Kapos Musical Kft.- Herec/čka
Sisi karácsonya
KaposMusical Team- Herec/čka
Sisi karácsonya
Veszprémi Programiroda Kft.- Jászai Mari-díjas, Artisjus- és Súgó Csiga-díjas színművész.
Sisi karácsonya
Kapos Musical Kft.- Herec/čka
Sisi titkai
Kapos Musical Kft.- Fellépő művész
Spirit Színház: A kaméliás hölgy
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- St.Gaudins
Szabó P. Szilveszter önálló est
Broadway Ticket Hungary Kft..- Herec/čka
Szabó P. Szilveszter önálló zenés estje
Kálmán Imre Művelődési Központ- Jászai Mari-, Súgó Csiga-, Artisjus- és Csillag-díjas, háromszoros Arany Kotta díjas színművész.
Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Oberon
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Oberon
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Oberon
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Margitszigeti Színház- MAGISTER KONRÁD
SZÍV-BILLENTYŰK - Mahó Andrea és Szabó P. Szilveszter zenés műsora
Hagymaház- Fellépő művész
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.- Sur, magyar főúr
Tavaszébredés
Budapesti Operettszínház- Minden férfi
Tavaszi szél (vizet) hangot áraszt...
Budaörsi Latinovits Színház- Herec/čka
Téli Színházbérlet - A bolond lány
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Herec/čka
Tihanyi Szabadtéri Játékok -Szép nyári nap - Neoton musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Herec/čka
Tihanyi Szabadtéri Játékok / A baba - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Markó
Váltótársak - Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt zenés estje
Broadway Ticket Hungary Kft..- Herec/čka
Váltótársak 2. - Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt zenés estje
Broadway Ticket Hungary Kft..- Herec/čka
Virágot Algernonnak
Budapesti Operettszínház- Dr. Strauss
West Side Story
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Narrátor
X Abigél
Budapesti Operettszínház- Kőnig tanár úr
X Bohém Casting
Budapesti Operettszínház- Ákos, producer
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- A Halál
X Operettsztárok Budán - Zenés talk show Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel
Budapesti Operettszínház- Herec/čka
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Oberon
xA kaukázusi krétakör
Budapesti Operettszínház- Énekes
XCsínom Palkó
Budapesti Operettszínház- Béri Balogh Ádám / Feri
XGhost
Budapesti Operettszínház- Metró szellem
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház- Professzor
xMozart!
Budapesti Operettszínház- Hieronymus Colloredo salzburgi hercegérsek
Yeston-Stone: Titanic
Szegedi Szabadtéri Játékok- Thomas Andrews, a Titanic tervezője
zzA Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház- Claude Frollo
zzApáca Show
Budapesti Operettszínház- Curtis Jackson, gengszterfőnök
zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház- Jigger Craigin
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Rhett Butler
zzÉnek az esőben
Budapesti Operettszínház- Roscoe Dexter
zzFRIDA
Budapesti Operettszínház- Herec/čka
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház- Jacob Marley
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház- Orleans-i Lajos Fülöp
zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Jonel
zzMusicalmesék meglepetéssel
Budapesti Operettszínház- színész/énekes
zzOperettszínház csillagai az idősekért
Budapesti Operettszínház- Herec/čka
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Maxim de Winter
zzRiviera girl
Budapesti Operettszínház- Michael Lorenz gróf, Karl apja
zzSemmelweis
Budapesti Operettszínház- Semmelweis Ignác
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.